2021. már 31.

Alldocube KNote X Pro teszt

írta: fontecone
Alldocube KNote X Pro teszt

Az Alldocube KNote X Pro egy megfizethető árú, 2 az 1-ben eszköz, amely kétféle szerepet is betölthet. Használhatjuk teljes funkcionalitású, Windows 10 rendszerrel ellátott laptopként, de egy mozdulattal táblagéppé is alakíthatjuk. 

alldocube-knote-x-pro-nyito.JPG

Bevezetés, tartozékok

Az első tabletet a Microsoft dobta piacra 2001-ben, ami hatalmas bukta lett. Majd 2010-ben az almás cég berobbantotta a piacot az első iPadekkel. Az Apple sikert látva Google is belendült, és komoly sikereket ért el az Android alapú tabletekkel. Azonban a rendmondi óriást sem kell félteni. Nagyon jól meglátták, hogy amennyire jól használhatok a tabletek média tartalmak fogyasztására, annyira nem lehet velük dolgozni, érdemesebb átülni egy hagyományos géphez, és billentyűzettel, egérrel tevékenykedni. Ezért a Microsoft összefogott az Intellel és megszületett a Microsoft Surface, amivel megteremtették a 2-in-1 gépek kategóriáját. Egy gép áráért két eszközt kapunk 2 az 1-ben, ergo mindkét igénytípust képes kiszolgálni, tehát médiafogyasztásra hátradőlős (lean back), illetve munkára előredőlős (lean forward) felhasználásra is ,,tökéletes”, és persze Windowst futtat.

Jelen tesztünk alanyának gyártója, az Alldocube már 2004 óta tevékenykedik, jelenleg Kína három vezető tablet márkája közé tartozik. A KNote X Pro modelljükkel a Microsoft Surface Go 2 ellen indulnak csatába, nagyobb és jobb kijelzővel, hasonló hardveres teljesítménnyel, combosabb akkumulátorral, mindezt féláron! Vajon olcsó húsnak híg a leve? A tesztből minden kiderül, hát csapjunk is bele a lecsóba.

alldocube-knote-x-pro-1.jpg

Az Alldocube KNote X Pro egy szép nagy fekete dobozban érkezett. A pakkban egy USB Type C – OTG kábel, felesleges papírok és egy 2,5 Amperes töltő található. Mivel a töltőfej kínai szabvány, ezért szükség van egy jó minőségű adapterre is. Jó szívvel ajánlom a földelt és földelés nélküli készülékekhez egyaránt alkalmas  Skross univerzális utazóadaptert. Amit még érdemes kiemelni, hogy gyárilag van kijelzővédő fólia a készüléken.

alldocube-knote-x-pro-2.jpg

Egy másik különálló dobozokában a billentyűzet és az annak a működéséről informáló papiros kapott helyet.

Külső, kijelző, billentyűzet

A tabletet kézbe fogva rögtön érezhető, hogy nem céllövöldés bóvlival van dolgunk, bár ehhez hozzátesz a gép tekintélyes, 1050 grammos súlya is. A táblagép 333,3×204×10,2 milliméteres dimenziókkal rendelkezik. A repülőgép iparban felhasznált, alumíniumötvözetből gyártott készülékház prémium megjelenést kölcsönöz a gépnek.

alldocube-knote-x-pro-3.jpg

A felső élen helyezték el a bekapcsoló és hangerőszabályzó gombokat, amelyeknek nyomáspontjuk jó, nem lötyögnek. A jobb oldalon lent egy hangszóró árválkodik nagy magányában. A túloldalon már sokkal érdekesebb a történet. Itt is találunk egy hangszórót – sztereó a kicsike-, egy 3.0-s USB portot, egy micro SD kártyanyílás, egy 3,5 mm-es jack bemenetet, egy teljesértékű 3.0-s USB Type-C csatlakozót és a szintén 3,5 mm-es DC töltő portot. Őszintén megvallva, plusz egy USB csati még jó lett volna. A probléma megoldása a későbbiekben a BlitzWolf USB hub szuper kütyüjére hárul majd, amely a teszt megírásáig sajnos nem érkezett meg.

alldocube-knote-x-pro-4.jpg

A mágneses, 5 Pogó tűs dokkoló port a tablet aljára került, ide csatlakoztatható a billentyűzet és utána laptopként használható a gépezet. Mivel tablet-laptop hibrid gépről van szó billentyűzet nélkül is nagyon jól működik a technika – táblagépként.

alldocube-knote-x-pro-5.jpg

A masina hátulján a Microsoft Surface által jól ismert kihajtható, zsanéros állvány található, amellyel laptop, illetve stúdió módban megtámaszthatjuk az eszközt. A hátlap is kapott védőfóliát a karcolódások ellen.

alldocube-knote-x-pro-6.jpg

Az előlap nagy részét a 13,3 hüvelykes teljesen laminált, 2K (2560 x 1440) felbontású, 16:9-es képarányú, IPS megjelenítő uralja. A 10 pontos érintés támogató képernyő érzékenysége, – amelyet a Multi Touch Piano játékkal teszteltem – baromi jó. Sajnos stylus nem jár a géphez, de azért kipróbáltam egy kölcsön eszközzel. Pontosabban egy nagyon jól rajzoló ismerősömet kértem meg, hogy skicceljen valamit a kijelzőre. Ő röviden csak azt mondta, hogy a legősibb mesterséget űző hölgy – itt mindenki találja ki, hogy mire gondoltam és helyettesítse be – jól lehet rá rajzolni. A betekintési szögek, a megjelentett tartalom minősége és úgy általánoságban az egész kijelző kiváló jelzővel illethető.

alldocube-knote-x-pro-7.jpg

A kijelző körüli keret szélessége megfelelő, nem fog a hüvelykujjunk véletlenül a kijelzőn tapicskolni. A káva felső részén, középen egy 2 megapixeles előlapi kamerát, kétoldalt mellette egy-egy mikrofont helyeztek el. A kép és hangminőség az online oktatáshoz, vagy az ismerősökkel történő videóhívásokhoz teljesen rendben van. Az előbbire a Google Meet és a Zoom, az utóbbira a Skype, valamint a Messenger Video chat volt használva.

alldocube-knote-x-pro-8.jpg

A mágnesen rögzíthető billentyűzet elsődleges feladata az, hogy a gépelést és a Windows kezelését megkönnyítendő, gombokat és touchpadot nyújtson. A háttérvilágítással rendelkező klaviatúra angol kiosztású. Természetesen a Windows-ban átállítható magyarra, így minden ugyanott lesz és matricát is lehet venni szükség esetén. Kivételt képez a kis és nagy í betű, ezt a jobb oldali alt + i = Í, valamint a jobb oldali alt + j = í billentyű kombinációval érhetjük el. Az extra vékony és rendkívül kellemes tapintású billentyűzeten a gombok nagyon finoman járnak, jól lehet érezni a lenyomást. A touchpad is egészen jól használható, kellőképpen érzékeny, támogatja a gesztusvezérlést, a több ujjas érintést, és nem utolsó sorban gépelni is jó rajta.

Hardver, szoftver

Az Alldocube KNote X Pro gépházában egy Gemini Lake sorozatú Celeron N4100-as SoC kapott helyet. Ez a 8. generációs megoldás négy maggal és négy szállal dolgozik, méghozzá 1,1 GHz-es alap- és 2,4 GHz-es maximális Boost órajelen. A 14nm-es gyártástechnológiával készült központi egység alacsony fogyasztás (6W-os TDB, 4,8 W-os SDP) mellett működik, ami az üzemidőre van jó hatással. Az SoC teljesen hangtalanul, passzív hűtéssel dolgozik, magyarul nulla a zajkibocsájtás.

Rendszermemóriából 8GB-ot kapunk, ami LPDDR4-es típusú. A háttértár szerepét egy 128 GB-os SSD-re bízták, amely hozza az átlag SATA szilárdtest-meghajtók sebességét, ezért a várt gyors bootidő és fürge alkalmazás indítás nem maradt el. Kiegészítő tárhelyként egy jól bevált 512GB-os hordozható SSD-t használtam, valamint a későbbiekben majd a még meg nem érkezett BlitzWolf micro SD kártya lesz a tárhelyfelelős.

alldocube-knote-x-pro-9.jpg

A konfigurációhoz társul a 9. generációs Intel UHD Graphics 600 grafikus processzort, amely 700 MHz-es órajelen ketyeg. Ezt a GPU-t sajnos nem játékokra tervezték, de ha mindenképpen játszani szeretnénk, akkor csak régebbi klasszikusokat érdemes feltelepíteni. Egérrel és billentyűzettel kipróbáltuk a Return to Castle Wolfensteint, amely 30 fps-sel futott. Az újdonságok közül, tablet módban pedig a Windows áruházból beszerezhető Asphalt 9 (30-35 fps), valamint a Sniper Fury (20-35 fps) játékban 30 percen keresztül voltak aprítva az ellenfelek. Alacsony grafikai beállításokkal egészen jól lehet játszani a géppel.

alldocube-knote-x-pro-10.jpg

Komolyabb, hardverigényes feladatokat nem kell elvárni a masinától. Azonban irodai szoftverek futtatására (szövegszerkesztés, prezentációkészítés, táblázatkezelés), filmnézésre, zenehallgatásra, internetezésre azonban kiválóan alkalmas. Az alábbi képen látható, hogy 4 megnyitott Chrome lap, Youtube 4K videó és közben egy Wordben íródó cikk megterhelésével könnyedén megbirkózik a technika.

alldocube-knote-x-pro-11.jpg

Külső tárhelyről a nagy méretű, offline 4K videók lejátszása sem okoznak problémát, mindösszesen 15% a CPU terhelése ilyenkor. Filmnézésre tökéletesen megfelel, bár a sztereó hangszóró szépen szól, de a hangereje nem túl nagy.

alldocube-knote-x-pro-12.jpg

A KNote X Pro egy előre telepített, aktivált, angol nyelvű Windows 10 Home operációs rendszerre érkezik, 1903-as verziószámmal. A Windows Gépház Idő és nyelv beállítás menüjében a nyelvi csomag letöltése és egy újraindítás után már anyanyelvünkön kommunikál velünk a szerkentyű. Meglepetés nem fog érni minket, ha használtuk már asztali gépen vagy a laptopon a rendmondiak szoftverét. A Microsoft nagyon jól optimalizálta az érintő felületes vezérléshez az OS-t, így billentyűzet és egér használata nélkül is tökéletesen használható a masina. Az utóbbiak csatlakoztatása után notebook üzemmódban még egyszerűbb dolgunk van. A 64 bites rendszer teljes értékű Windows, így a későbbi frissítéseket gond nélkül telepíthetjük, ahogyan az látható a képeken is.

alldocube-knote-x-pro-13.jpg

alldocube-knote-x-pro-14.jpg

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Hálózati kapcsolatokból a 802.11ac / a / b / g / n (2,4 GHz / 5 GHz) szabványú, kétcsatornás Wi-Fi modem áll rendelkezésre, melynek működésére nem lehet panasz. Képek nézegetésekor sokat használtam a Wi-Fi képernyőmegosztást TV-re, amely szintén patent módon funkcionált. A Bluetooth verzió 4.0-s, az általam használt fej és fülhallgatókkal hibátlanul kommunikált. Nincs HDMI kiment és LAN port a vezetékes internethez, de ezek a USB Type-C csatlakozón keresztül is megoldhatóak, ahogyan a PD töltés is.

alldocube-knote-x-pro-15.jpg

Az Alldocube KNote X Pro nálam elsősorban munkára és némi szórakozásra volt használva. Folyamatosan ment a Messenger, böngésztem, Youtube videókat nézegettem, szöveget szerkesztettem rajta, illetve filmet néztem, így 6,5 órás etapokat futott a kicsike. Online oktatásra is be volt vetve a gép, ilyenkor a Google Meet futott bekapcsolt kamerával, vezetékes, illetve vezeték nélküli fülessel, vagy a saját sztereó mikrofonjait használva. Így használva 5,5-6 órás üzemidő jött ki. Kétórányi YouTube videónézés alatt 10%-ot csökkent a töltöttség. Az 5500 mAh kapacitású akkumulátort a gyári, 2,5 Amperes töltőfejjel, EU átalakítóval 20-ról 100%-ra tölteni 190 perc alatt lehetséges.

alldocube-knote-x-pro-16.png

Az Alldocube KNote X Pro egy 2-in-1 készülék, vagyis egy olyan szerkezet, mely alaphelyzetben tablet, egy vékony külső billentyűzet csatlakoztatását követően pedig egy szuperkompakt, Windows rendszert futtató laptop. Home Office-ban irodai felhasználásra, tanulásra, böngészésre, filmnézésre nálunk remekül helytállt. Méreteit és súlyát tekintve nem sokkal nagyobb, mint egy A4 spirálfüzet, így nem okozhat gondot a mobilitás. Jól használható sok egyéb alkalmazási területen is, ahol fontos az alacsony fogyasztás és a hangtalan működés.

Az Alldocube KNote X Pro abszolút nem vall szégyent a Microsoft Surface Go 2 ellenében, és ráadásul sokkal olcsóbban megvásárolható. A BGdc4fbf kuponkód felhasználásával egészen pontosan 363,59 dollárt kell a kasszánál hagynunk, vagyis 114 ezer forintot. A termék EU (CZ) raktárból érkezik, ingyenes szállítással. Az ár már tartalmazza a biztosítást is (Shipping Insurance), amit mindig érdemes kipipálni!

Szólj hozzá