2023. jan 07.

Smarock S10 Pro intelligens atkatisztitó teszt

írta: fontecone
Smarock S10 Pro intelligens atkatisztitó teszt

A porallergiások - gyakran tudtukon kívül - szenvednek a kárpitozott felületeken található atkáktól. Viszketést, tüsszögést, orrdugulást, orrfolyást, bőrön jelentkező kiütéseket, sőt a háziporatka-allergiásoknál az allergén akár asztmás rohamot is provokálhat. A Smarock S10 Pro egy intelligens atkatisztitó, amely ötféle módszer kombinálásával elpusztítja a tüneteket okozó mikroszkopikus vadálatokat.

smarock-s10-pro-nyito.jpg

A háziporatkák, ezek a kb. 0,3 mm hosszúságú - szabad szemmel nem látható - rondaságok a pókokkal közeli rokonságban álló élőlények. Az atkák az emberi és állati hámszövettel, köröm- és szőrmaradványokkal táplálkoznak, emiatt ott fordulnak elő nagy számban, ahol a hámsejtjeink felhalmozódnak. Elsősorban a lakótereken belül található kárpitozott felületekben, mint például ülőgarnitúra, ágymatrac, ágytakaró, ágynemű, valamint a szőnyegben bújnak meg. Az emberről naponta kb. 1,5 gramm hám válik le, amely egymillió (!) atka számára egy napra elegendő táplálék - igazi „habzsi-dőzsi" ez a számukra -, és megdöbbentő, de 1 gramm porban akár 13000 háziporatka is élhet.

A kellemetlen tüneteket, allergiát, asztmát és esetenként a zárt helyiségben kialakult kellemetlen szagokat nem is maga a poratka, hanem a poratka széklete okozza - ez egyre undorítóbb -, illetve az abban lévő fehérjekomponensek belégzése okozza. Ezek azonban semmiképpen sem a koszos lakás jelei, környezetünkben természetesen előfordulnak a háziporatkák. Tehát nincs lakás por nélkül, sem atka nélkül.

 smarock-s10-pro-1.jpg

Az allergiásoknak gyakran nem elegendők az olyan hagyományos takarítási módszerek, mint a portörlés és a porszívózás. A pollenek, a por- és állatszőrökben megtalálható atkák sajnos alapos nagytakarítás ellenére is a levegőben, kárpitok belsejében maradhatnak. Számukra speciális háztartási gépek jelenthetik a megoldást, mint például legújabb tesztalanyunk, a Smarock S10 Pro intelligens atkatisztitó.

smarock-s10-pro-2_1.jpg

A gép egy egyszerű kartondobozba érkezett, rajta néminemű információ és egy sematikus rajz az eszközről. A pakk belsejében az S10 Pro-n kívül egy használati útmutató, 2-2 darab finom szűrőszivacs és durva szűrő, valamint egy tisztító kefe található.

smarock-s10-pro-3.jpg

Az 325×273×190 milliméteres dimenziókkal rendelkező ezüstszürke géptest, az arany színű díszítő betétekkel kimondottan pofásan néz ki. Formavilágát tekintve olyan, mint egy sci-fi filmből idecsöppent azonosítatlan repülő objektum, volt olyan ismerős is, aki egy vasaló és egy vezeték nélküli porszívó szerelemgyermekeként azonosította az S10 Pro-t. A földönkívüliekkel szemben nem, de a lakásunkban lévő por, illetve háziporatkák ellen annál inkább bevethető ez az 2,05 kilogrammos UFO.

smarock-s10-pro-4.jpg

A teljes egészében műanyagból készült gép valamilyen szinten kapcsolódik a vasalóhoz és a porszívóhoz. A működésért egy 500 watt teljesítményű kefe nélküli motor felel, amely 13 kPa szívóerőre képes. Az alsó részen elhelyezett 230 mm-es szívónyílásban egy szíjhajtású, szilikon csíkokkal borított fém kefehenger forog 12000 fordulat/perc sebességgel. A működési elve egyszerű csakúgy, ahogyan az összes vezeték nélküli állóporszívónál a Dyson által szabadalmaztatott technológiát használja. Egy motoros hengerkefével felgyorsítják a levegőt, majd azt ciklon szűrőrendszeren áteresztve, a centrifugális erő hatását is felhasználva a tartályba gyűjtik a felszívott koszt.

smarock-s10-pro-5.jpg

A Smarock S10 Pro 2 két tartályos (Dual Cups) technológiát alkalmaz, az egyik a szűréshez, a másik 0,5 liter űrtartalmú tartály pedig a por tárolására szolgál. A kettős kialakítás hatékonyan választja el a poratkákat és egyéb allergéneket a levegőtől, így jobb levegőszűrést ér el és elkerüli a szűrő eltömődését.

smarock-s10-pro-6.jpg

Eddig pont úgy működik a gép, mint egy vezeték nélküli állóporszívó atkaeltávolító motoros fejjel, de itt nem áll meg a történet. A készülék kapott egy beépített fűtőelemet - mint egy vasaló -, amely másodpercek alatt melegszik fel 55°C-os hőmérsékletre. A magas hőfok szárítja és mélyen behatol a matracokba, kárpitokba, hogy elpusztítsa a poratkákat és a baktériumokat. A háziporatka és a bacik a magas páratartalmú környezetet és a 17–25°C közötti hőmérsékletet kedvelik, ilyen magas hőmérsékleten pedig egész egyszerűen elpusztulnak.

smarock-s10-pro-7.jpg

A brutális sebességgel forgó kefehenger - ennek ellenére mégsem sérti fel az érzékenyebb, finomabb felületeket - mechanikus hatása, a komoly szívóerő és a magas hőmérséklet édeshármasa könnyedén távolítja el a poratkákat. A totális megsemmisítés érdekében a Smarock S10 Pro kapott egy ultrahang generátort és egy UV-C LED-lámpát (germicidlámpát), ergo ultrahangos technológiát és UV-sterilizálást is alkalmaz az allergének eltávolítására.

smarock-s10-pro-8.jpg

Az ultrahang hullámok megzavarják az atkák idegrendszerét, és hatékonyan leállítják az atkák szaporodását. Az UV-C LED-lámpa 253,7 nm-es UV-hullámhosszával elpusztítja az atkasejteket, a kifejlett atkákat és baktériumok 99,9%-át a matrac mélyén.

smarock-s10-pro-9.jpg

Az UV-C fény (200 és 280 nm közötti hullámhossz) megfelelő teljesítménnyel és behatási idővel alkalmazva hatásos baktérium-, gomba és vírusölő tulajdonsággal bír. Szerencsére már nem slágertéma, de jó tudni azt is, hogy nemzetközi adatok alapján a COVID járványt okozó SARS-Cov-2 vírus a vizsgálatok alapján igen érzékenynek tűnik UV-C sugárzásra - derült ki a Nemzeti Népegéségügyi Központ tájékoztatójából. Takarítás közben - biztonsági okok miatt - az UV lámpa automatikusan kikapcsol, hogyha 30°-ban megdöntjük a porszívót vagy legalább 30 cm-re felemeljük.

Ennyi okkosság után nincs más hátra, próbáljuk ki a poratkák Terminátorát. A háziporatkák és a kárpitozott felületekben, matracokban megbúvó egyéb allergének számára a „Sötét végzetet" egyetlen gomb megnyomásával előidézhetjük. A formatervezett test végén egy kényelmes fogantyú van, rajta a működéséhez szükséges gombokkal, amiből igazából két darab van. Az egyikkel ki-be kapcsolhatjuk, a másikkal pedig a portartályt választhatjuk le a géptestről.

smarock-s10-pro-10.jpg

A jelenlegi akkumulátor technológia sajnos nem tart ott, ahol szeretnénk - gondoljunk a naponta lemerülő telefonokra -, ezért a nagy teljesítményhez és a hosszú működési időhöz bazi nagy és nehéz telepre lenne szükség, vagy 230-as hálózatra. A Smarock az utóbit választotta, szóval csatlakoztassuk a konnektorhoz az 5 méteres tápkábellel az S10 Pro-t és go.

Az igazat megvallva - mert már régen eldöntöttük, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok" -, jobban szeretjük a vezeték (rablánc) nélküli megoldást, legyen az fülhallgató, porszívó vagy bármi más, itt azonban ez nehezen lett volna kivitelezhető. Mi egyébként a hálózattól és a „konnektor függetlenségünket" egy hordozható töltőállomás bevetésével hidaltuk át, az autónk ülőfelületeinek takarításakor.

smarock-s10-pro-7.jpg

A lakásban szobánkként haladtunk, minden kárpitozott felületen végig mentünk. Szőnyegek, kanapé, kárpitozott székek, ágymatrac, ágytakaró, díszpárnák mind-mind alapos kezelést kaptak. A hatás olyan, mint egy nagyon alapos porszívózás, csak a szokottnál sokkal mélyebben. Az 55°C-os hőmérséklet, az UV lámpa és ultrahang hullámok mélyen behatolnak a felületekbe, a hengerkefe mechanikus behatása és motor szívóereje pedig kiszippantja a már az örök vadászmezőkre távozott poratkákat és a baktériumokat. Az eltávolított por nagyon finom állagú, lisztszerű, szürke színű valami, jól elkülönül a porszívók által összeszedett, hagyományos lakáskosztól.

smarock-s10-pro-12.jpg

A Smarock S10 Pro legmenőbb része az intelligens poratka érzékelő, amely százalékos arányban, nagy pontossággal tudja kiszámítani a környezetben lévő poratkákat, megjeleníti a poratka-indexet és a tisztasági állapotot. Az utóbbit, ha minden oké zöld, ellenkező esetben piros színű ikonnal jelzi vissza. Szuper jó dolog ez, így tényleg intelligens a takarítás, nem esztelen „sika-mika".

smarock-s10-pro-13.jpg

Eszméletlen mennyiségű port és vele együtt természetesen több millió „atka-manót", bacit és allergént sikerült begyűjteni, semlegesíteni az S10 Pro üzemeltetésével. Ez meglepő volt, mert a különösebb emberi beavatkozás nélkül is dolgozó önűritő robotporszívó, valamint a humanoidok (általunk) tologatott vezeték nélküli állóporszívók is hetente több alkalommal bevetésre kerülnek otthonunkban és mégis jó sok dolga volt az újdonságnak.

smarock-s10-pro-14.jpg

Azt azonban el kell mondani, hogy az atkák igen gyorsan szaporodnak, és így képesek újjáépíteni az elpusztult populációkat, a leküzdésük folyamatos, elhúzódó probléma. Télen kevésbé rossz a helyzet, mint nyáron, mert az atkák nem tűrik jól a hideget. Ennek megfelelően naponta többször érdemes szellőztetni, valamint eleinte hetente 2-3, majd később 1-2 hetente beindítani az atkaeltávolító porszívót.

Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon ágyi poloska és bolha ellen is bevethető ez a készülék? Sajnos nem, ehhez professzionális kártevőírtásra van szükség. Darázsírtás során kerületünk kapcsolatba egy erre szakosodott, profi céggel a Hidromol-agrár Kft.-vel, keressék őket bátran ilyen jellegű probléma esetén. Erre a tesztre hivatkozva egy kis kedvezmény jár kártevőírtás esetén!

smarock-s10-pro-15.jpg

Az egyetlen problémánk a kábellel volt, melynek a hossza ugyan 5 méter, ami tényleg elegendő, de mégis bele lehet gabalyodni és elakadni valahol. A portartály könnyen eltávolítható, kiüríthető és folyó víz alatt mosható szűrőkkel egyetemben. Ellenben a hengerkefe - amely szintén vízben mosható - kiszerelése igényel egy kis kézügyességet, mert igencsak passzentosan ül a helyén.

smarock-s10-pro-16.jpg

Igaság szerint, az egészséges ember számára ártalmatlanok, az erre allergiások életét viszont nagyon megkeserítik ezek a kis társbérlők. Összeségében két hét alatt érezhető változás történt a lakásunkban, lényegesen kevesebb allergiás reakció, orrfolyás, tüsszögés volt, melyet minden családtág igazol. Felmerül persze az is, hogy ebből mennyi a „placebo hatás”, és mennyi a valóság. Mindenesetre bennünket meggyőzött ez a kis készülék, szerintünk megéri az árát. Egy cseppet erős kijelentés, de talán még belefér: A Smarock S10 Pro az allergiásoknak kötelező, mindenki másnak ajánlott!

smarock-s10-pro-17.jpg

Smarock S10 Pro intelligens atkatisztitó megvásárlásához a NNNSMAROCK1478 kuponkód használatával 101,35 dollárra lesz szükségünk, ami 38 ezer forint.

Ha szeretnénk egy kicsit spórolni és lemondunk az intelligens poratka érzékelőről, akkor az alap Smarock S10 is jó választás. A NNNSMAROCK1478 kuponkódot használva 86,41 dollárt kell csak a kasszánál hagynunk, ami mindösszesen 32 ezer forint.

A termékek EU raktárból érkeznek, a rendelést követően 3-5 napon belül, nincs további szállítási díj, VÁM, ÁFA és egyéb hercehurca, annyit fizetünk, amennyi fentebb írva van!

Szólj hozzá